Fényterápia

A legtöbb ifjú pár egyik első kérdése a fotóshoz, hogy milyen mennyiségű képpel fogja őket ellátni. Nos, a válaszadás elég nehéz, főleg az esemény előzetes ismerete nélkül, de a megrendelő számokat akar hallani. Igaz, fel sem tudják fogni, hogy mekkora meló csak gyorsban átböngészni több ezer képet, de van egy réteg, aki arra bukik, hogy: KÉTEZER

Az már slide show-ban összerakva jóval hosszabb is lehet, mint az esetleges esküvői videó... Siheder koromban, amikor még celluloidra fotóztunk, 3-4 tekercs (36 felvétel/tekercs) film untig elég volt és azon pont rajta volt minden. Igényesen, megkomponálva, ügyelve arra, hogy be van határolva a nyersanyag. Elfogadható áron le lehetett nagyítani a rokonoknak szánt fotográfiákat, akik nem rokkantak bele azok megnézésébe. Persze új világot élünk és pillanatok alatt feltöltünk bármit, bárhová, bármilyen mennyiségben, de tegye mindenki a szívét a kezére és vallja be, hogy 200-300 db fölött már elkívánjuk a párt egy melegebb szigetre, nászútra.

De ízlések és pofonok, mindenki azt tesz, amihez kedve van és ahogyan jónak látja. Ha tízezer képet akar látni, esetleg kikockázva a videó minden pillanatát és azt meg tudja fizetni, akkor meg kell csináltatnia, hiszen ekkor fogja teljesnek érezni az ünnepet. Itt most arról a fotósról szóllanék, aki egy nem túl mozgalmas esküvőn szeretett volna megfelelni minden elvárásnak. Sok fotót kértek tőle és ő megadta. Igaz, a társaság nem nagyon táncolt, nagyobb esemény sem zavarta meg a romantikus hangulatot, a vőfély sem szakadt meg, de István dolgozott, mint egy gép. Valami fura konstrukciót ügyeskedett ki, hogy minél több fotót csinál, úgy csökken az egységnyi képre eső ár és szeretett volna "alacsony" áron dolgozni.

5 ezer db felvételt készített! Beállította a gépét sorozatra és lényegében rövid animációkat készített a mozgások fázisairól. Egy portré kb. 15-20 felvételből állt, szinte olvasni lehetett az alany szájáról, amit éppen akkor mondott. Az összes képből kb. nyolcvan darabot tudtak felhasználni. A többi lényegében ugyanaz volt.

Az ifjú pár nem merte elmondani, hogy mennyit kért mindezért. Szemmel láthatóan szégyellték.

Az itt leírt történet ihlette ezt az oldalt. Annyira szép, hogy meg kell osztanom! Csodálatos példája annak, hogy egy rendezvény fotózását nem lehet kellően megszervezni és hogy tegyen bármit is a fotós, hibát mindenben lehet találni. Az egyszerű dilettáns dühe pedig tarol, mert szakértelme természetesen nincs neki. Mert akkor ő is megoldhatta volna. Mondja ő. Persze egy ideje, ha pl. burkolót hívok, akkor már előtte tájékozódom a kérdéses munka egyes fázisairól. És ha azt mondja, hogy novemberben nem kell fagyálló a teraszhoz, akkor talán keresek másikat.

Az a baj a fotózással, hogy mindenki ért hozzá. Ahogy az autóvezetéshez is. Mégis mennyien meghalnak a volán mögött.
Történt ugyanis, hogy énekesekkel tarkított rendezvényre voltam hivatalos. Volt ott egy szimpatikus, idősebb fényképész bácsi, aki nagy szorgalommal csattintgatta masináját. Láthatóan tetszett neki a műsor, vigyorgott is olykor. (Ennek mondjuk más oka is lehetett.) Párszor ránéztem az lcd-jére, ahol egész jónak tűntek a képek, habár olyan kicsiben bármi az lehet.
Majd vége lett a bulinak, eltelt pár nap és összefutottam a szervezővel. Kérdeztem, hogy milyenek lettek a fotók. Szemeiben kegyetlen fény villant fel, felsőtestét hátra, vállait felhúzta és némileg eltúlzott fejingatással mondta, hogy: Ne is kérdezd! Borzalmas képeket csinált az az ember!
Érdeklődve néztem rá, de tovább nem fejtette a fonalat. Ezért kénytelen voltam kíváncsinak lenni. "Aztán mit rontott el?" Tettem fel a kérdést, hiszen hátha egyszer összefutok a fószerrel és adhatok neki pár kéretlen jó tanácsot.
"Hát kérlek, TÁTOTT SZÁJJAL voltak egy csomóan a képeken!!!"
Hosszú hatás szünetet tartott és már tett is egy mozdulatot az órája felé, hogy siet, de azért merészen belekérdeztem.
"Akkor, amikor a fellépők énekeltek?"
"Ja!!!" mondta.

És ez az ember megy, amerre viszi a busz és meséli mindenkinek, hogy az a béna fotós kifotózta az énekesek fogait. Persze ahol nem énekeltek, azokkal a képekkel elégedett volt, de hát amolyan is kellett volna. Végül is belegondoltam, hogy nézegetek egy sorozatot, ahol Mick Jagger végig csukott szájjal lenne a színpadon. Biztos megfordulna bennem a kérdés, hogy miért jött, ha csak nézegette a közönséget.

Volt ott egy filmes is... Arról még nem kérdeztem.